8. Infózanza

Közzétéve: 6 hónapja

Hogyan aktiváljuk okostelefonjainkon a képernyőolvasó alkalmazást?

A mai okostelefonok szinte mindegyikén elérhetőek olyan szolgáltatások, amelyek használhatóvá teszik az eszközt látássérültek
számára. Az egyik ilyen szolgáltatás a képernyőolvasó. IPhone készülékek esetén ez az alkalmazás úgy aktiválható a legegyszerűbben, ha háromszor gyorsan egymás után lenyomjuk az úgynevezett főgombot, amely a készülék alján található kerek gomb. Ha
8-as, vagy annál újabb IPhone készülékkel rendelkezünk, akkor a főgomb hiánya miatt a készülék bekapcsoló gombját kell lenyomni gyorsan háromszor. Amennyiben ennek hatására a VoiceOver nevű képernyőolvasó mégsem indulna el, látó segítséggel keressük meg a beállítások, majd a kisegítő lehetőségek menüpontot, ennek végén pedig a Kisegítő lehetőségek billentyűparancsa opciót. Ezt állítsuk VoiceOverre, majd ismét kíséreljük meg elindítani a képernyőolvasót a fenti módszerrel.

Androidos okostelefon esetén a képernyőolvasó aktiválásához a két – jellemzően egymás alatt található -, hangerőt szabályozó gombot kell egyszerre lenyomni, és általában 3 másodpercig nyomva tartani. Itt is előfordulhat azonban, hogy az efféle gyorsparancsot először engedélyezni kell. Ehhez látó segítséggel a Beállítások menü Kisegítő lehetőségek almenüjében keressük meg a “gyorsparancs a hangerőgombokkal” opciót, majd válasszunk a felkínált képernyőolvasók közül. A legtöbb Androidos készüléken a TalkBack szoftver használható, ám kivételt képeznek ez alól a Samsung cég modelljei, amelyeken a felolvasó neve Voice Assistant. Ha beállítottuk a felkínált képernyőolvasót, a hangerőgombok nyomva tartásával már indíthatjuk is, illetve ugyanígy állíthatjuk le.