Fábián Tamás bejegyzései

Új kedvezmény az MVGYOSZ-nél

Közzétéve: 1 éve
A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének elnöksége úgy döntött, hogy 2022 szeptemberétől a tagegyesületi tagok részére új árkedvezményt biztosít fehérbot vásárlásához. A döntést leginkább az indokolta, hogy az eddig évente egyszer vényre feliratható sopronkőhidai fehérbotok forgalmazása befejeződött, így a vásárlási költségek jelentősen emelkedtek. Ennek ellensúlyozása érdekében került bevezetésre az új kedvezmény, melynek értelmében az érvényes tagsági igazolvánnyal rendelkezők évente egy alkalommal 75 százalékos árengedményt kapnak az MVGYOSZ segédeszközboltjában elérhető cseh fehérbotokra. Mindemellett az MVGYOSZ és az Alkosoft BT kezdeményezte, hogy a cseh fehérbotok kerüljenek be a vényre feliratható termékek közé, amennyiben ez megtörténik, tájékoztatni fogják a tagokat. További információ itt: https://www.mvgyosz.hu/hirek-hu/arzuhanas/
Érdemes tudni, hogy Android rendszert futtató telefonok esetén többféleképpen is bontható a vonal egy hívást követően. Az egyik módszer, hogy az érintőkijelzőn megkeressük a hívás befejezésére szolgáló gombot, majd dupla koppintással aktiváljuk azt. Lehetőség van azonban arra, hogy ezt egyszerűbben, a készülék bekapcsoló gombjának megnyomásával tegyük meg. Ehhez a Beállítások menü Kisegítő lehetőségek alpontjában görgessünk az opciólista végére, és keressük meg a "bekapcsoló gomb bontja a hívást" jelölőnégyzetet, majd jelöljük azt be. Ezt követően az érintőképernyőt kiiktatva tudjuk letenni az adott hívást.
Kedves Érdeklődők! Szeretnénk felhívni a figyelmüket az ország egész területén zajló LED csere programra. Ennek a programnak a célja, hogy a hagyományos égők lecserélése LED égőkre jelentős megtakarításokat idézhet elő a háztartásokban. Ráadásul ezekkel a modern fényforrásokkal a környezetet is védjük – a kevesebb elhasznált energia és a ritkább izzócsere kevesebb károsanyag-kibocsátást tesz lehetővé. A program teljesmértékben ingyenes mindenki számára, az online regisztrációt követően. Azon személyek, akiknek a scannelés, nyomtatás és az online regisztráció nehézséget jelent, segítséget tudnak kérni a lakcímükhöz tartozó Területi Szociális Ellátó Központtól, vagy a Ki-Látás Alapítvány szociális munkásaitól. Pécs polgármesterének kiírása a programról: https://pecs.hu/hirek/ingyenes-led-csereprogrammal-segitunk-a-pecsieknek/ Online regisztráció: https://ledcsere.hu/ Cseréljük le együtt hagyományos égőinket! 😉

Együtt érzékenyítettünk!

Közzétéve: 1 éve
Az érzékenyítést nem lehet elég korán kezdeni! Néhány napja a Vakok és Gyengénlátók Baranya Megyei Egyesületének rendezvényéhez csatlakoztunk segítőként. A programon a Mátyás Király Utcai Általános Iskola 5. osztályosai vettek részt, köztük egy vak tanuló. A diákok több állomáson gyűjthettek tapasztalatot arról, hogy milyen látássérültként élni. Mi szimulációs szemüvegekkel hoztuk közelebb hozzájuk ezt a világot. Örömmel vállaltunk szerepet a programban, mert hiszünk benne, hogy ha elfogadó, nyitott és segítőkész gyerekeket nevelünk, akkor felnőve egy szebb világot hozhatnak létre. Facebook oldalunkon még több hírt olvashat alapítványunkkal kapcsolatban! https://www.facebook.com/KiLatasAlapitvany Íme a program képekben: https://www.facebook.com/KiLatasAlapitvany/posts/pfbid02AVSav7X8ttNhvvZNwFbX5VEhYiZ7Qh27xMmdQxYNHcLkpoQ1behkpibvZTtSGgkol Az egyesület beszámolója: https://www.facebook.com/vgybme/posts/pfbid029jKaGEcBqP9hsr4oKYnRZBfmH1H61NNxbZcpZjkLp69ftEzzikWtVCWsjznB4poYl
Látássérült gyermekek és szüleik együtt ismerkedtek meg az informatika modern vívmányaival Szeptember 10-én tartott alapítványunk látássérült gyerekek, és szüleik számára egy családi rendezvényt a Szülő 2022 pályázat keretein belül, melyre szinte az egész Dunántúlról érkeztek látogatók. A programnak a Vakok és Gyengénlátók Baranya Megyei Egyesülete adott otthont saját székházában. Délelőtt, a regisztrációt követően a fiatalok és családjaik megtekinthették az általunk használt, és oktatott digitális, informatikai készülékeket. Sokak számára nyújtott újdonságot a bemutatott és gyerekek által is kipróbálható eszközök sokasága. A Braille kijelző, a hangoskönyv olvasó, és a BlindShell nyomógombos beszélő telefon aratta a legnagyobb sikert a nap folyamán, de ezek mellett még ki lehetett próbálni androidos és IOS rendszerrel működő telefonokat, vagy képernyőfelolvasó programmal ellátott laptopokat. A szülők tudtak alapítványunk informatikusaitól érdeklődni a legújabb újdonságokról, melyek gyermekeiket segíthetik a tanulásban, illetve a mindennapokban. Ezen eszközöket többek közt kollégánk, Hosszú János mutatta be. Ezzel párhuzamosan a rendezvény két főszervezője, Soltészné Gombár Edit, és Kopa Zoltánné Adri válaszolt az érdeklődő szülők kérdéseire, melyek nem informatikai, hanem más területeket érintettek. A délelőtti eseményt egy finom ebéddel zártuk le, melyet az ifjúság nagy örömére egy közös játék követett, hatalmas nevetésekkel, jókedvvel. Ebben Bede Anita kollégánk, és Rauch Róbert önkéntesünk tevénykedett aktívan. A szülők sem maradtak délután program nélkül, nekik Szögi Barbara pszichológusunk tartott segítő foglalkozást. Nagy örömünkre szolgál, hogy október 1-én folytathatjuk a rendezvényt, kiegészítve azt egy újabb kalandos, játékos programsorozattal.