Diákoknak szerveztünk érzékenyítést Tamásiban

Közzétéve: 1 éve

Alapítványunk megkeresést kapott a Tamásiban működő Látássérültek Esélyegyenlőségéért Egyesülettől, hogy közreműködjünk egy szemléletformáló programban, amelyet helyi iskolás gyermekeknek szerveztek.
Ennek keretében hatodik osztályos diákok ismerkedhettek meg különböző, a látássérült embereket gyakran érintő szituációval, és próbálhattak ki vak emberek részére készült segédeszközöket. Az első állomáson Dobos Csilla, alapítványunk szakmai vezetője mutatta meg az érdeklődőknek különböző szimulációs szemüvegek által, milyen érzés lehet a látás egy részének vagy egészének elvesztése. A második szekcióban Kaiser Kornél mutatott a gyerekeknek olyan játékokat, amelyek akár látás hiányában is játszhatóak, ha egyéb érzékszerveinkre hagyatkozunk. A harmadik állomás az informatika terepe volt, ahol Horenka Erika prezentálta a vakoknak készült BlindShell beszélő mobiltelefont, illetve megmutatta, milyen egy beszélő laptop. A negyedik állomáson Terenyi Krisztina várta az iskolásokat, akik kipróbálhatták, miként válik lehetővé látás nélkül kitölteni valamit a pohárba, vagy megkenni valamit vajjal, nutellával. A programban ráadásként ki lehetett próbálni a bekötött szemmel történő fehérbotos közlekedést is, a legbátrabbak még a lépcsőn történő haladást is kipróbálták.
A visszajelzések alapján elmondhatjuk, hogy a diákok érdekesnek, változatosnak és rendkívülinek találták programunkat.