Kérjük, válasszon:

Andrea Bocelli
Art Tatum
Csokonai Vitéz Gizella
Érdi Tamás
Helen Adams Keller
Homérosz
Kölcsey Ferenc
Louis Braille
Ray Charles
Stevie Wonder
Ungár Imre

Andrea Bocelli

Andrea Bocelli (Lajatico, 1958. szeptember 22.) olasz tenorista.

Bocelli örökletes zöldhályoggal született, amely egyre erősebben rontotta látását. 12 éves korában egy futball-labda fejen találta, és ennek következtében teljesen megvakult. A pisai egyetemen jogtudományt tanult, majd egy évig ügyvédként dolgozott, mielőtt teljesen a zenének szentelte volna magát. Több hangszeren játszik.
Először Pavarotti ajánlására Zuccheróval, a híres olasz popénekessel ment európai körútra. A nagyközönség a Con te partiro című dal nyomán ismerte meg, amelynek angol nyelvű változatát Time to say goodbye címen Sarah Brightman szopránnal énekelte együtt. 1996-ban ez a szám közel hat hónapig vezette a német toplistákat.
Bocelli eddig 50 millió példányban adta el dalait, ezzel az úgynevezett pop-opera legsikeresebb előadójává vált.

ART TATUM

(USA, Toledo, 1910. október 13. – Los Angeles, 1953. november 4.), amerikai dzsessz-zongorista, a közvélekedés szerint a dzsessztörténet legnagyobb virtuóza.
A híres zenész fél szemére vakon született, és a másikra is gyengén, egyre rosszabbul látott.
1932-ben, New Yorkban készült első felvétele. Addigra már nagy feltűnést keltett a város zenészei körében. Később éveken át Chicagóban játszott saját együttesével. 1938-ra, amikor Londonban lépett fel, már világhírű volt.
1943-tól főleg triókban játszott, melyekkel – többek között – Lionel Hamptonnal ás Buddy Rich-csel készített felvételeket.
Játékát elképesztő könnyedség és gyorsaság jellemezte. Technikáját, fantáziáját a szimfonikus muzsikusok is csodálták.

CSOKONAI VITÉZ GIZELLA

(Hajdúszoboszló, 1894. július 29. – Budapest, 1965. április 5.) magyar költő, könyvtáros.
1894-ben született Hajdúszoboszlón. Csokonai Vitéz Mihály oldalági rokonságából származott. Négyéves korában veszítette el látását. Az elemi iskolát Budapesten a Vakok Intézetében végezte.
Iskolai tanulmányait követően az Országos Vakokat Gyámolító Egyesületben dolgozott, mint korrektor, gépíró, távírász és a Braille-könyvtár könyvtárosa.
Alapító tagja volt a vakok 1928-ban megalakult Homérosz Kórusának. Fiatal korától kezdve írt verseket. A fénytelenség világából című kis verseskötete 1931-ben jelent meg, amelyhez az előszót Herczeg Ferenc író írta. A költőnő ezen művét Braille-írással is elkészítette. Néhány költeményét a Vakok Világa és az Irodalmi Értesítő is közölte.
Csokonai Vitéz Gizella 1965-ben halt meg Budapesten.

ÉRDI TAMÁS

1979-ben született, s koraszülöttként, egy hibás inkubátor kezelés következtében elvesztette a látását. Zenei érdeklődésére hamar felfigyeltek. Tanárai Becht Erika és
Kollár Zsuzsa egy speciális módszerrel ‘láthatóvá’ teszik számára mindazt, ami a kottában található, s amelyet az Ő saját művészi elképzelése követ. 8 évesen a Vigadóban lépett először pódiumra. 15 éves, amikor a Tavaszi Fesztiválon nagy sikerrel eljátssza Vásáry Tamás vezényletével Mozart: A-dúr zongoraversenyét, melyet a
d-moll, az esz-dúr kétzongorás, és a c-dúr zongoraverseny követ. A koncertsorozatok eredményeként, 19 éves korára megjelenik két Mozart CD-je, ugyancsak a ‘mester’, Vásáry Tamás irányításával. Kroó Tanár Úr figyelme és rendszeres kritikai elismerése, nagy lendületet ad rendkívüli munkájához. 17 éves, amikor Moszkvában első helyezést ér el a Louis Braille Nemzetközi Zongoraversenyen, majd felvételt nyer a Bécsi Zeneakadémiára, ahol Joó Imola tanítványa. Alig 20 éves, amikor két Mozart CD -je Kanadában is megjelenik, és nagy sikert arat. 2002-ben a Torontói Royal Conservatorium ösztöndíjasaként művészdiplomát szerez Leon Fleisher tanítványaként. Torontói tanulóévei alatt játszott a Torontói Szimfonikusokkal, fellépett a Carnegie Hallban, valamint a Lincoln Centerben, és Floridában a Vienna Mozart Orchestrával. 2002 óta részt vesz Rév Lívia mesterkurzusain Párizsban. Napjainkban rendszeresen koncertezik a világ különböző pontjain.
2003-ban megjelenik Schubert CD-je, amiért komolyzene-kategóriában Gundel-díjjal jutalmazzák. 2004-ben pedig Chopin CD-je lát napvilágot, amiért a LIONS Klubok Országos Szervezetétől Nívó-díjat kapott. Szólólemezei a Hungaroton gondozásában jelennek meg. 2005 februárjában, a Művészetek Palotájában nagy sikert aratott koncertje DVD-n is megjelenik. 2006-ban megjelenik harmadik kiadásban Mozart CD-je, majd Bartók, Liszt műveivel új szóló lemeze. 2006-ban háromezer embernek játszik Varsóban a híres Chopin szobor alatt. Moszkvában 2007-ben a Spivakov Alapítvány meghívására szólóestet ad a Gyerekek a terrorizmus ellen című nemzetközi zenei fesztiválon. 2007 decemberében hatodik alkalommal, ezúttal Debussy és Liszt műveket játszik a Művészetek Palotájában.
27 éves és eddig 23 országban koncertezett.

HELEN ADAMS KELLER

(Tuscumbia, Alabama, 1880. június 27. – Arcan Ridge, Connecticut, 1968. június 1.) amerikai író, aktivista és előadó volt. Ő volt az első siket és vak diák, aki főiskolai diplomát szerzett.
Helen Keller 1880-ban született, családja német eredetű. Születésekor egészséges volt, de tizenkilenc hónapos korában súlyos beteg lett. Orvosai „heveny gyomortáji és agyi vértolulást” állapítottak meg nála, ami valószínűleg skarlát vagy agyhártyagyulladás lehetett. A betegség nem tartott sokáig, de siketség és vakság lett a következménye. Abban az időben csak egyetlen emberrel tudott Helen kommunikálni, mégpedig Martha Washingtonnal, a család szakácsának hatéves kislányával, aki saját jelnyelvet alakított ki a beteg kislánnyal. Egy év múlva már mintegy 60 jelet tudtak használni.
1886-ban a család megismerkedett Alexander Graham Belllel, aki akkoriban siket gyermekekkel foglalkozott. Bell tanácsára a szülők felkeresték a Vakok Perkins Intézetét ahol Anne Sullivan lett Helen tanítója. Az akkor még csak húszéves Sullivan maga is látássérült volt. Így kezdődött az a 49 évig tartó kapcsolat, aminek során Sullivan tanítónője, nevelőnője, társalkodónője lett Kellernek.
Sullivan engedélyt kapott Keller édesapjától, hogy a kislányt elválassza családjától, és kis, kerti házukban oktassa. Helen aznap ért el áttörést a kommunikációban, amikor rájött, hogy tanára a vizet jelképező mozdulatokat végez a tenyerén, miközben vizet csorgat rá. Ezután kimerülésig kérdezgette Sullivant, hogy megtanulja a számára ismerős többi tárgy nevét. 1890-ben a tízéves Hellen Keller megismerte egy norvég siketvak kislány, Ragnhild Kåta történetét, aki megtanult beszélni. Kåta sikerén felbuzdulva Keller is meg akart tanulni beszélni. Sullivan a Tadoma-módszerrel tanította kis diákját, melyet két további eszközzel egészített ki: egyrészt Helen megérintette a beszélők ajkait és torkát, másrészt Sullivan ujjaival betűzött a kislány kezén. Később Keller megtanulta a Braille használatát, aminek segítségével nemcsak angol, hanem francia, német, görög, és latin műveket is olvasott.
1888-ban Keller a Vakok Királyi Intézetének tanulója lett. 1894-ben tanítójával New Yorkba költözött, ahol a Wright-Humason-féle és a Horace Mann Siketek intézetébe járt. 1896-ban visszatértek Massachusettsbe, és beiratkozott Cambridge-be, majd 1900-ban felvételt nyert a Radcliffe Főiskolára. 1904-ben, 24 évesen, Keller magna cum laude kitüntetéssel diplomázott, és egyben ő lett az első siketvak, aki főiskolai bölcsészdiplomát szerzett.
Anne Sullivan jóval tanári munkája befejezése után is Helen Keller mellett maradt. 1914 körül hanyatlásnak indult az egészsége. Felvették Polly Thompsont házvezetőnőnek. aki állandó társa lett Helennek. Miután Anne 1936-ban meghalt, Helen és Polly Connecticutba költöztek. Beutazták a világot, és gyűjtést rendeztek a nemlátók javára. Polly 1957-ben agyvérzést kapott, amiből sosem gyógyult meg igazán, végül 1968-ban elhunyt.
Helen életének további részében Winnie Corbally lett a kísérője, Keller világhírű szerző és szónok lett.
A fogyatékos emberek és számos más ügy szószólójaként emlegetik. 1915-ben megalapította a Helen Keller International nevű non-profit szervezetet a vakság megelőzésére. Keller és Sullivan több mint 39 országban fordultak meg. Helen minden amerikai elnökkel találkozott Grover Clevelandtől Lyndon B. Johnsonig, és jónéhány híresség, például Alexander Graham Bell, Charlie Chaplin, Mark Twain barátságát élvezte. Keller az Amerikai Szocialista Párt tagjaként gyakran kampányolt és írt a munkásosztály támogatására 1909 és 1921 között. A szocialista párti Eugene V. Debs elnökjelölt támogatója volt.
Keller összesen 12 könyvet és számos cikket írt.
Keller több ízben kapott stroke-ot 1961 során, így életének utolsó éveit otthonában kellett töltenie.
1964. szeptember 14-én Lyndon B. Johnson elnök a Szabadságért Elnöki Érdemérmet adományozta Helen Kellernek, ami az Egyesült Államok két legrangosabb állampolgári kitüntetései egyike. 1965-ben a New York-i Világkiállításon a Leghíresebb Hölgyek közé választották.
Keller időskorának nagy részét a Vakok Amerikai Alapítványának javára szolgáló pénzgyűjtésnek szentelte. Álmában érte a halál 1968. június 1-jén, 26 nappal 88. születésnapja előtt, connecticuti otthonában, Arcan Ridge-ben. Gyászszertartására Washingtonban került sor, a Nemzeti Katedrálisban. Hamvait ott helyezték örök nyugalomra, állandó társai, Anne Sullivan és Polly Thompson földi maradványai mellé.

HOMÉROSZ

Az európai irodalom kezdetét két hatalmas elbeszélő költemény jelzi, az Íliász és az Odüsszeia. Az ókori hagyomány – több más jellegű alkotás mellett – mindkét eposz költőjének Homéroszt tartotta. Magáról Homéroszról semmi bizonyosat nem tudunk. Csupa fantasztikus elbeszélés szólt róla. Egyes források szerint vak énekes volt, s az ókori szobrászat is vak aggastyánnak ábrázolta.
Életéről csak legendák maradtak fönn.

Kölcsey Ferenc

1790. augusztus 8-án Sződemeteren (Közép-Szolnok megye), kálvinista középnemesi családban született. Szülei művelt emberek, apja tekintélyes jogtudós. Kölcsey kisgyermek korától fogva tud a magyar anyanyelven kívül anyanyelvi biztonsággal latinul és franciául. Később, a középiskolai évek alatt jól megtanul németül és görögül is. Ifjú éveiben nincs is nagyobb gyönyörűsége, mint a műveltség. Hatéves korában elveszti apját, tizennégy éves korában anyját. Közben a fekete-himlő egész életére betegessé teszi, bal szemére megvakul, és kihull a haja. A vézna, kopasz, félszemű ifjú számára a szerelem sem lehet több, mint keserves ábránd.
Huszonnégy éves korában már arról ír, hogy túl van minden szerelmi képzelgésen. Egyébként annyira szemérmes, hogy korai szerelmes versei ellenére sem tudunk semmit legbizalmasabb magánéletéről. Iskoláskorát a debreceni nagy hírű Kollégiumban tölti. Jó tanuló természetesen, de visszahúzódó, barátokra sem talál. Debrecenből kerül joggyakorlatra Pestre. Hanem amikor befejezi a jogi tanulmányokat, nem jelentkezik ügyvédi vizsgára. Akkorra már kiábrándultan megveti azt a feudális jogot, amelynek kiváló tudósa. Később majd szakértőnek kérik fel újra meg újra főbenjáró perekben.
Kölcsey Ferenc élete utolsó hónapjaiban a perbe fogott jóbarát, Wesselényi Ferenc védelmére készül. Egy hivatalos útja során megfázik, a megfeszített munkában legyengült szervezete a betegségnek nem tud ellenállni.
magyar romantika korszakában Kölcseyt tekinthetjük a magyar irodalom politikailag leghaladóbb költőjének. Szerepe legalább annyira beletartozik a kor politikatörténetébe, mint irodalomtörténetébe.

LOUIS BRAILLE

Braille egy Párizs közeli kisfaluban született Coupvary-ban 1809. január 4-én. Három éves korában egy baleset következtében vesztette el a látását. Édesapja lószerszámkészítő műhelyében próbálgatta apja mesterségét, ami nagyon rosszul sült el. Egy lukak készítésére szolgáló éles szerszámmal játszott, amikor is megcsúszott és megsebezte a szemét. A seb elfertőződött, a fertőzés pedig hamarosan mind a két szeme világának elvesztését eredményezte. A sérülés folyományaképp egy teljesen új tanulási formulát kellett elsajátítania. Látása elvesztése után még további két évben a régi iskolájában maradt, amihez rendkívüli teljesítményre volt szüksége azonban ez is kevésnek bizonyult egy idő után, hiszen mindent nem volt képes csak hallás útján megtanulni. A dolgok azonban jóra fordultak. Tíz éves korában Louis egy ösztöndíjat kapott a Párizsi Vakok Intézetétől. Az elképzelésekkel ellentétben azonban itt is legfőképpen csak beszéltek a tanárok a diákokhoz. Az intézmény könyvtárában volt tizennégy darab terjedelmes könyv, amelyben domború, megemelt betűkkel volt írva a szöveg. Ámde ezeket nagyon nehéz volt „olvasni”, ezért a legtöbb diák köztük a fiatal Braille is figyelmetlen volt az oktatás során. Ezek után 1821-ben, egy bizonyos Charles Barbier – hivatásos katona- látogatta meg az iskolát. Barbier azért érkezett a tanintézetbe, hogy megossza a látásuktól megfosztott gyerekekkel a találmányát. Ez a találmány pedig nem volt más, mint, az „éjszakai írás”. Ez a rejtjeles írás pedig tizenkét domború pontból állt, amellyel a katonák a sötétben beszéd nélkülözésével oszthatták meg a fontos információkat a harctéren, vagy bármilyen más szorult helyzetben. A jelrendszer azonban nem terjedt el széles körben, tekintettel arra, hogy a kód megtanulása nehéz volt a katonák számára, de nem bizonyult kritikus feladatnak Louis számára. Braille a tizenkét pontot redukálta hatra, tizenöt éves korára pedig már egy kiforrott rendszert sikerült megalkotnia. Az első Braille-könyvet 1829-ben publikálta. Az írásjelek és számok konvertálásával azonban nem elégedett meg. A matematika és a zene szimbólumait is hozzáadta a vakok „ábécéjéhez”. A társadalom kételkedése nem befolyásolta a feltalálót abban, hogy diákjainak sikeresen tanítsa meg a Braille-írást. A diákok eredményesen tudták alkalmazni a tudást, ezzel csökkenteni tudták fogyatékosságukból adódó hátrányaikat. Ennek ellenére a Braille-írást nem tanították – kivéve természetesen a feltalálót- Louis Braille haláláig. A Braille-írás 1868-ban indult világkörüli hódító útjára, amikor egy brit kutató csoport – a Royal National Institute for the Blind (Királyi Nemzeti Intézet a Vakokért) alapítói- rá nem jött a jelrendszer hasznos és fontos mivoltijára.
Napjainkban gyakorlatilag minden országban használják a Braille-írást. A Braille könyveknek dupla oldalú lapjai vannak a helytakarékosság miatt. A Braille jelek segítik a vak embereket abban, hogy napra készek legyenek. Ami talán pedig a legfontosabb a látáskárosult emberek képesek írott módon függetlenül kommunikálni a tűvel nyomtatás segítségével.

RAY CHARLES

Ray Charles – afroamerikai zongorista, énekes. A jellemzően amerikai zenei stílusok gyakorlatilag mindegyikében (dzsessz, soul, rock and roll, gospel, blues, rhythm and blues) maradandót alkotott.
Ray Charles Robinson 1930. szeptember 23-án született a georgiai Albanyban. Egészen kicsi korától kezdve rajongott a zenéért, már ötéves kora előtt elkezdett zongorázni tanulni. Később egy sor tragikus esemény változtatta meg örökre az életét. Először végignézte, ahogy fivére vízbe fulladt egy balesetben, melyért Ray önmagát okolta. Nem sokkal ezután fokozatosan elveszítette látását, és hétéves korára teljesen megvakult. Anyja azonban ragaszkodott hozzá, hogy hallására támaszkodva megtanuljon tájékozódni a világban. Sosem használt botot, vakvezető kutyát vagy bármilyen más segédeszközt, mert ezeket a függőséggel azonosította.
Anyja abban bízott, hogy jobb jövőt biztosíthat Ray számára, ezért a 160 mérföldnyire levő St. Augustine nevű vakok iskolájába küldte ahol a braille-írás segítségével sajátíotta el a muzsikálást. Ám édesanyja az iskolai évek alatt meghalt az így Ray teljesen egyedül maradt a világban. Elkezdett zenét írni kis észak-floridai klubok, tánctermek és bárok számára. Első kislemeze 1949-ben jelent meg. Életének ebben az időszakában kezdett heroint használni.
Az ötvenes évek elején különböző stílusokat ötvözve vált igazán népszerűvé. Az 1960-as években polgári jogi aktivista lett. Korábban is tapasztalta turnéi során az afro-amerikai művészek és közönség igazságtalan megkülönböztetését, most pedig ő lett az első művész, aki határozottan elutasította, hogy szegregált klubokban játsszon. Szintén ebben az időszakban vált egyre kaotikusabbá a magánélete, házasságát megingatták az állandó hűtlenségei. 1965-ben heroin birtoklásért letartóztatták, és ez rádöbbentette, hogy kábítószer függősége veszélyezteti karrierjét és a zenét, melyet annyira fontosnak tartott. Elhatározta, hogy véget vet a két évtizedes romboló szenvedélynek, és bevonult egy rehabilitációs kórházba. Vágya, hogy folytathassa a zenélést, mindennél erősebbnek bizonyult. Soha többé nem nyúlt heroinhoz. Folytatta a turnékat, és több mint 200 koncertet adott egészen addig, amíg májbetegsége végül le nem lassította munkatempóját.
Ray Charles pályája során 12 Grammy-díjat kapott, valamint 1988-ban Grammy Életműdíjat. A toplistákon 76 dala szerepelt, és több mint 75 albumot adott ki. Sosem feledte gyökereit, vagy azokat az akadályokat, melyek pályáján vártak rá. Több mind 20 millió dollárral segítette a feketék oktatását, a művészetet és a jótékonysági munkát. 2004. június 10-én hunyt el, 73 éves korában.

STEVIE WONDER

Amerikai énekes, zeneszerző Eredeti neve: Steveland Morris.
1950. május 13-án született Michigan államban, és mint a nemlátók többsége, ő is a hangokban, a zenében kereste és találta meg a világ teljességét. Nyolc éves korában már mesterien zongorázott. A Motown kiadó utazó revüiben szerzett koncerttapasztalatot, izgalmas énekes-hangszeres előadóként hamar szerzett hírnevet magának.
Amikor 1963-ban első lemezfelvételét készítette, még csak 13 éves volt. Gyermeki mivolta ellenére kivételes zenei tehetsége nyilvánvaló volt minden, zenéhez értő számára.
Első sikere az élőben felvett Fingertips, amelyen pattogó rézfúvós kísérettel hangzott fel sietős éneke és szájharmonika szólója. A hatvanas évek közepétől világslágerek sorát készíti, amelyek legnagyobb részét ő maga írja, a többit pedig elképesztően széles körből válogatja. 1970-ben az Egyesült Államokban a legjobb soul előadó díjat kapja. A nyolcvanas évek közepére az egyik legkeresettebb szerző, aki addig több mint 300 platina és gyémántlemezt gyűjtött be. A legtöbbször díjazott művészek közé tartozik. 1974 és 1998 között tizennégy Grammy díjat kapott. 1982-ben érdemes művész Amerikában. Együtt dolgozott a szakma legnagyobb nevű előadóival és 1989-ben bejutott a Rock Dicsőség Csarnokába. Életútja és karrierje jóformán töretlen.

UNGÁR IMRE

Ungár Imre – zongoraművész és pedagógus, Kossuth-díjas (1949), Liszt-díjas (1962), érdemes művész (1956).
1909 január 23-án született Budapesten. Látását hároméves korában vesztette el. Zenei tanulmányait előbb Rózenfeld Izsónál kezdte, majd Thomán Istvánnál tanult; 1924-től rendszeresen hangversenyezett itthon és külföldön. 1926-ban elnyerte Budapest. tehetségvédelmi versenyének első díját. 1932-ben Signum Laudisszal tüntették ki, ez évben a varsói nemzetközi Chopin-versenyen Alekszandr Unyinszkij szovjet zongoraművésszel együtt első díjat nyert. 1935-ben az USA-ban is nagy sikerrel hangversenyezett. A II. világháború kitörése Hollandiában érte, ahonnan 1943-ban külön engedéllyel térhetett haza.
1945 után újult erővel kezdett hangversenyezni. 1949-től haláláig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán tanított. Vaksága nem akadályozta nevelőmunkájában; kiváló tanítványokat nevelt. Munkájában társa volt Szabolcsi Bencének, Tóth Aladárnak (aki már 1935-ben felfigyelt kiváló képességeire), pedagógiai tevékenysége során Gát Józsefnek. Hangversenyei során Bach, Mozart, Beethoven, Chopin, Bartók és Kodály műveinek tolmácsolójaként nyújtotta zenei átélésének legnemesebb megnyilvánulását. – Irod. Tóth Aladár: U. I. zongoraestje (Pesti Napló, 1939. jan. 23.); Tóth Aladár: VáIogatott zenekritikái 1934-1939 (Bp., 1968); Albert István: U. I. hatvanéves (Muzsika, 1969. 1. sz.); Feuer Mária: U. I. halálára (Élet és Irod., 1972. 48. sz.); Solymos Péter: Búcsú U. I.-től (Muzsika, 1973. 1. sz.).