Alapítványunk a kezdetektől intenzív kapcsolatot ápol a Vakok és Gyengénlátók Somogy Megyei Egyesületével. Számtalan program létrejöttében segítjük egymás munkáját tanácsadással, közös megvalósítással.
Az egyesület dolgozói számtalan felkérés nyomán végeznek érzékenyítést látássérülés témakörében.
2018. március 20-án alapítványunk szakemberei megkeresésükre az egyesület dolgozói számára érzékenyítést tartottak. Az érzékenyítés elsődleges célja az új dolgozók szemléletformálása, a számukra új terület egyéni élményeken keresztüli megtapasztalása volt. A sok éve érzékenyítést végző dolgozók számára módszertani tanácsadást nyújtottunk és egyben kölcsönösen gazdagítottuk egymást tapasztalatainkkal, ötleteinkkel. Több hasznos, adaptálható, a látássérültek hétköznapi életét segítő eszközt megismertettünk a résztvevőkkel.
A közvetlen hangvételű, elméleti ismereteket és gyakorlati tapasztatokat nyújtó szakmai találkozón nagyfokú nyitottságot, érdeklődést tapasztaltunk. A közös gondolkodás mindannyiunk számára hozott új ismereteket, ötleteket. A nagy körben létrejött személyes találkozó tovább mélyítette együttműködésünket, a közös munka hatékonyságába vetett hitünket.