Október elsején játékos hétvégét tartottunk a gyerekeknek, az egyesület székházában. A nap főleg a játékok körül forgott. A délelőtt folyamán kipróbálhattak mindenféle egyszemélyes, többszemélyes és társas játékokat gyerekek, szülők és barátok, hozzátartozók egyaránt. Nagy sikernek örvendett a többszemélyes játékok közül a Bang, amit egyszerre 6-an is játszhattak Kopa Bence önkéntes vezetésével. Szívesen játszottak a gyerekek a speciálisan vakos játékokkal, mint a Boszorkánykút Lónay Eszter egyesületi önkéntes vezetésével, vagy a Pók játék, itt alapítványi kurátorunk Óvári Zsombor jeleskedett a játékban. De Kopa Dorottya vezetésével több nem speciális, de adaptált játékot is kipróbáltak sokan, itt az Álmodj velem játék volt a legsikeresebb. Míg a gyerekek játszottak, a szülők Kurucsai Szabolcs Vak shéf vezetésével több féle finom ételt készítettek, megtapasztalva azt, hogy látássérültként is lehet finomakat főzni. Az ebédet mindenki itt költötte el, majd ebéd után kezdetét vette a várva-várt szabaduló szoba foglalkozás. Ide már csak „látássérült” gyerekek léphettek be, tehát testvérek és jól látó barátok mind szimulációs szemüveget kaptak, s két csoportnak 1-1 órája volt kiszabadulni, vagyis legyártani a Covid ellenszerét közös feladatmegoldások és kivitelezések mentén. A nap annyira jól sikerült, hogy nagyon nehéz volt hazaindulni. A vidékiek előbb kellett, hogy megbontsák a sort, de mi Pécsiek még délután négykor is zenéltünk egy jót Bögyös Zoltán elnök úrral levezetésképpen. Kivétel nélkül mindenki jó hangulattal és várakozással tekintve egy következő alkalomra búcsúzott el egymástól.