“Kilátások útján” – Szakmai nap

Közzétéve: 1 éve

Kedves Klienseink! Kedves Érdeklődők!

 

Szeretnénk felhívni a figyelmüket január 16-án tartandó szakmai napunkra!

Az előadások érintettek és szakemberek számára egyaránt tartogatnak érdekességeket!

Többek között szemész orvos beszél a legújabb génterápiás lehetőségekről és cukorbetegek szűréséről. Emellett kormányhivatali szakemberek tartanak tájékoztatást a fogyatékossági támogatástól. Az előadásokat követően lehetőség lesz kérdéseket feltenni az előadóknak.

Várjuk Önöket nagy szeretettel! (Regisztrációs link lejjebb)

„Kilátások útján”

Ágazatközi kezdeményezés a látássérültek életminőségéért

című szakmai napjára!

 

Eseményünk célja a tudás és tapasztalatok megosztása, valamint az együttműködés erősítése a látássérültek számára nyújtott egészségügyi, szociális és rehabilitációs szolgáltatások területén.

Szakmai napunk során előadások fognak elhangzani a látássérülteket érintő szervezetek, intézmények és szakemberek részéről, akik bemutatják munkájukat és tapasztalataikat. Emellett lehetőség nyílik arra, hogy az előadások végén a résztvevők kérdéseikkel és gondolataikkal hozzájáruljanak a közös tudás bővítéséhez és a szakmai közösség erősítéséhez.

Dátum és Időpont:
2024.01.16. 13:00-17:00

Helyszín:
Családok Háza – Pécs, Szabó József utca 4.

A szakmai napra az alábbi linken lehet regisztrálni:

 

https://forms.gle/tgQiFJefNLjREEX39külső

 

 

A szakmai nap programja:

13.00 Köszöntő – Óvári Zsombor kuratóriumi elnök – Ki-Látás Közhasznú Alapítvány, Bögyös Zoltán elnök – Vakok és Gyengénlátók Baranya Vármegyei Egyesülete

13.10 A látássérült személyek számára biztosított elemi rehabilitációs szolgáltatások és a központ munkájának bemutatása – Katona Krisztina Fogyatékosságügyi Igazgatóság – az Elemi Rehabilitációs Módszertani Központ módszertani vezetője

13.40 Az elemi rehabilitáció tapasztalatai – Dobos Csilla szakmai vezető – Ki-Látás Közhasznú Alapítvány

14.10 Kávészünet

14.40 Érdekvédelmi egyesületek munkája a látássérültekért – Ballai Anna Mária alelnök, szakmai vezető, dr. Nemesné Kiss Gabriella elnök – Vakok és Gyengénlátók Somogy Vármegyei Egyesülete

15.10 Látássérüléshez vezető szemészeti betegségek és azok megelőzési, kezelési lehetőségei – Dr. Kölkedi Zsófia egyetemi tanársegéd, szemész szakorvos – Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Szemészeti Klinika

15.40 A fogyatékossági támogatásra való jogosultság megállapítása – Hosszúné dr. Ágó Krisztina főosztályvezető – Tolna Vármegyei Kormányhivatal Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály (Online előadás)

16.10 A megváltozott munkaképességű személyek ellátásai – Schléger Csaba osztályvezető – Tolna Vármegyei Kormányhivatal Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály Rehabilitációs Ellátási és Szakértői Osztály (Online előadás)

 

A programváltoztatás jogát fenntartjuk.

 

Ki-Látás Közhasznú Alapítvány munkatársai