Immár hagyományosan, ismét egy fergeteges vacsorát töltöttünk együtt a vállalkozókedvű érdeklődőkkel. A záróbeszélgetésen a résztvevők választ kaptak kérdéseikre, többek között, hogy miként álmodik egy volt látó, mi jelent egy látássérültnek a mindennapokban nehézséget például egy vásárlás során, milyen hobbijai vannak, és miként főz, süt, hogy használja a közösségi médiát, mennyire segíti a mesterséges intelligencia.
A vacsora elfogyasztása során megtapasztalták mekkora kihívás húst vágni, főleg ha van benne csont, felfedezni, hogy a köret milyen köret, vagy megtapasztalni, hogy amit habnak gondoltak sokan, az szósz a sütemény körül. A vacsora elfogyasztása utáni beszélgetésen kiderült, mennyire másként érzik az idő múlását, és hogy az étteremben nem ott ülnek, ahol ők képzeletben helyezték magukat. A vacsora során volt egy különleges vendégünk: Elf, terápiás kutyus, aki elképesztő türelemmel támogatta gazdája vakon történő étkezését.
De álljon itt egy résztvevő leírása élményeiről:
Többször jártam ebben az étteremben, de bekötött szemmel csak egyszer, 3 évvel ezelőtt.
Most a Tesóm és Elf kísértek el.
Tudtam mire számíthatok, tudtam, nem lesz könnyen elfogyasztható vacsora.
Bekötött szemmel érkeztünk az étterembe, ismeretlen hangot követve jutottunk az asztalunkhoz. Közben arra gondoltam, “látóként mennyivel egyszerűbb, igen, most teljesen más érzés, miért nem tudom, hol járok?”
Minden ugyanúgy zajlott és azok az érzések “kerítettek hatalmukba” mint az első alkalommal:
“Próbálsz az emlékeid között kutakodni, hol járhatsz most, melyik asztalhoz követed a hangot, de képtelen vagy az emléket és a valóságot szinkronizálni.
A követett hang feszólít, “leülhetsz”. De hova?
Megtalálod a szék támláját és örömmel veszed tudomásul, tényleg leülhetsz.
Hihetetlen szomjúság tör rád, keresed a poharat, vajon az asztal melyik részén helyezték el? Igen, középen ráakadsz és közben figyelsz, mert közelít valaki. Ő is leülhetne, keresi a széket, megtalálja a háttámlát, boldogan helyet foglal. Már ketten keresitek a vizeskancsót, közben beszélgettek, mintha már régi ismerősök lennétek. Megvan a kancsó, megkönnyebbülés!
Nagyon szomjas vagy, vállalkozol a poharak megtöltésére, de abban a pillanatban megszólal egy másik ismeretlen hang “fordítsd meg a poharat”. Frusztráló pillanatok következnek, egy kicsit szégyenled magad, megfordítod a poharat, töltesz, remélve nem mellé megy.
Néhányan még leülnek az asztalhoz, aztán beszélgettek, ismeretlen emberekkel ismerősként. Furcsa, de jó érzés tör rád.
Te kutyussal érkeztél az étterem elé, rád mindenki emlékszik, viszont neked ismét kutakodnod kell az emlékeid között.
Végre következik a vacsora.
Képzeld el milyen érzés egy vacsorát elfogyasztani becsukott szemmel! Érzed az illatokat, az ízeket, hallod a zajokat, de nem láthatod, mit eszel!
Kitapogatod a tányérod, evőeszközöd, amit használni is próbálsz több-kevesebb sikerrel. Innál, fogod a poharad, vagy mégsem ez a tiéd?
A nehezen “elfogyasztott” vacsora után megtalálod a salátádat is! Nem aggódsz, gyorsan befalod és örömmel konstatálod így is finom volt.”
Az eseményt a Ki-Látás Alapítvány szervezte Pécsett.
Elf egy pillanatra sem mozdult el mellőlem, ő korábban és mást vacsorázott