Lezajlott a 3. könyv és film klubunk is.

Közzétéve: 3 éve
klubfoglalkozáson résztvevők
? A héten lezajlott a 3. könyv és film klubunk is. ?
Első alkalommal, májusban Wells: Vakok országát olvastuk, majd a Thomas után című filmet néztük meg narrálva, s beszélgettünk róluk, összehasonlítottuk a műveket.
Júniusban Szerb Antal: Utas és holdvilágja következett az olvasásban, melyhez helyben Fellini Országúton című filmját néztük meg, majd elemeztük, összehasonlítottuk a műveket.
Most júliusban pedig a Kisherceget olvastuk el előzetesen, s mellé egy kedves kis Cseh filmet a Kolja címűt néztük meg közösen.

Minden alkalommal jobban és jobban a bűvöletébe kerülünk irodalomnak, filmnek, saját meglátásainknak, felismeréseinknek, összefüggések felfedezésének. Köszönjük Kopa Marcellnek a sok – sok háttérinformációt, mellyel gazdagodunk egy-egy ilyen alkalommal. ?
????
Alkalmaink igazi mozi élményt is jelentenek pattogatott kukoricával és üdítővel, légkondicionált termünkben. Minden alkalom integrált, bátran kapcsolódhatnak családtagok is!!!!
A következő alkalom augusztus 31-én szerdán du. 15 órakkor kezdődik. Az elolvasásra szánt irodalom: Eduard Morgan Foster: Út Indiába című műve, melyhez Gyarmathy Lívia: Együttélés című filmét nézzük majd meg narrálva, melynek külön érdekessége, hogy környékünkön Palotabozsokon és Sombereken játszódik!
Várunk mindenkit szeretettel a következő alkalomra!!!! ?