Mi is jártunk az Akadálymentes turizmus napján

Közzétéve: 1 éve

Szeptember 2-án tartották meg a hagyománnyá vált Akadálymentes turizmus napját Orrfűn. Ez a nap egy remek lehetőséget tartogat a fogyatékkal élők számára, hiszen olyan élményeket tapasztalhatnak meg, amiket egy hétköznap nem él át, ilyen például látássérültként autót vezetni. A szervezők idén is kitettek magukért, hiszen volt sárkányhajózás, motorcsónakozás, lovaglás, motorozás. Aki szeretett volna az megnézhetett egy rövid színházdarabot, de voltak egésznap elérhető programok is. Alapítványunk kliensei is ellátogattak erre a fesztiválra, ahol önkénteseink segítették őket.
Alább egy kliensünk beszámolóját olvashatják:
Az eseményt nagy örömmel és érdeklődéssel vártam, mert számos olyan programlehetőség volt kilátásban, amelyeket ez idáig nem állt módomban tapasztalni.
Minden állomáson az volt a benyomásom, hogy a program lebonyolítói nagyon rutinosak és empatikusak. Nem voltak fennakadások, mindenki nagyon segítőkészen, nyitottan állt hozzám. Egyáltalán nem aggódtam amiatt, hogy miként jutok el a következő helyszínre. Szerencsére egy nagyszerű kis csapatba kerültem az alapítvány segítségével, akikkel végig együtt mentünk el a programokra, így nagyon vidáman telt a nap.
Jutott autóvezetésből, motorozásból, lovaskocsikázásból, evezésből, de a motorcsónakázás sem maradt ki. A finom falatokról nem is beszélve, amik megadták az energiát. Az autóvezetés és az evezés volt a leginkább emlékezetes a számomra.
Bízom benne, hogy lesz jövőre is, mert teljesen feltöltött. Sok új élménnyel gazdagodtam.