Olvasótévék Alapítványunknál

Közzétéve: 11 hónapja

Mostantól együttműködésünknek köszönhetően alapítványunk irodáiban kipróbálhatók az Életfa Fogyatékkal Élőket Támogató Egyesület által forgalmazott használt, jó állapotban lévő olvasó készülékek.
Az olvasótévé a látássérültek olvasását segítő elektronikus nagyító eszköz, ami három részből áll: egy monitorból, a tálcából, valamint hozzá kapcsolódó nagyító egységből. A szöveget a tálcára, a nagyítást “lebonyolító” kamera alá téve a szöveg a monitoron jelenik meg, akár 80-szoros nagyításban. Az olvasótévé képminősége kiváló, lehetőség van a szöveg és a háttér színét megváltoztatni, úgynevezett “inverz” módba kapcsolni.
És nem csak olvasni lehet az eszközzel, a kamera alá befér a kezünk is, így írni, sőt még akár körmöt vágni is lehet, írásunk vagy a kezünk pedig a nagyméretű monitoron jelenik meg tetszőleges nagyításban.
A látástréning órákon belül szakember jelenléte mellett lehetőséget nyújtunk klienseinknek az eszközök kipróbálására, majd amennyiben a készülék mellett döntenek, segítséget nyújtunk a forgalmazóval való kapcsolatfelvételben is! A készülékek irodáinkból elvihetők, nem szükséges az ország másik végébe utazni érte, ami jelentős költségmegtakarítást jelent!