2021. december 01. napjától kezdődött Bács-Kiskun és Tolna megye területi egységén hat konzorciumi partner bevonásával (Gesztor szervezet: Szent Anna Római Katolikus Gondnokság RÉV Szenvedélybetegsegítő Szolgálata) a „Területi szakmatámogatási rendszer létrehozása, szakmatámogatási feladatok ellátása-2021” elnevezésű projekt.
Ennek keretében 2023.január 26-án az egyik konzorciumi partner, a TMISZI Hétszínvilág Otthona egy rangos szakmai konzultációnak adott otthont, amire alapítványunk is meghívást kapott. Pál Mária intézményvezető rövid bevezetője után, Müller Klára szakmai vezető mutatta be az intézményt, amit Csapó Irén fejlesztő foglalkoztatás vezető előadása követett „Jó gyakorlatok” címmel.
Az előadók sorát Alapítványunktól, Dobos Csilla zárta, aki szervezetünk komplex rehabilitációs programjáról beszélt, kiemelve azokat a szolgáltatásokat, amik nagyban hozzájárulnak a látássérült emberek önálló életvitelének kialakításához. Élénk érdeklődés övezte az előadás végén bemutatásra kerülő eszközök kipróbálását.
A szakmai nap zárása volt, a rendezvénynek otthont adó intézmény Csipp-Csupp tésztaüzemének és boltjának meglátogatása. Tanúi lehettünk, hogy egy kiváló szakmai csapat és egy teljes odaadással és elhivatottsággal dolgozó vezető milyen eredményeket tud kihozni a megváltozott munkaképességű személyek csapatából.
Külön szeretnénk kifejezni köszönetünket a közvetlen, figyelmes vendéglátásért!